Étterem
9941 Őriszentpéter, Templomszer 7.
Nem
+36 70 416 3388
@pajta.barn
Nem
Szolgáltatások: Étterem Michelin Pajta Őrség Fine Dining
További képek

Flóra és Feri

HÁZIGAZDÁK

Több mint 10 éve nyitottuk meg éttermünket. Akkor vakon voltunk a szakmában; egyetlenegy dolgot tartottunk fontosnak, hogy valami jót csináljunk. Mára úgy érezzük, hogy a célunkat elértük. Vendégeink között rengeteg barátra tettünk szert. Munkatársainkat szinte családtagnak tekintjük. Alapanyagainkat a régióban, kistermelőktől, gazdáktól vásároljuk. A környező erdők és mezők kincseit feltérképeztük.

Szeretjük, amit csinálunk!

Konyhánk elsősorban az Őrség hagyományos ételeiből és alapanyagaiból indul ki, és ehhez teszi hozzá a modern csúcséttermek szakmai tudását és technológiáját.

Király Zsolt

ÜZLETVEZETŐ

A vendéglátás szerelmese.

"Már gyerekkoromban szerettem édesanyámnak segíteni, mikor vendégek jöttek hozzánk. Szeretek örömet okozni és ezt egy finom étellel vagy itallal lehet talán a legjobban. Szinte azonnali visszajelzést kapunk, ha jól végezzük a munkánkat és persze akkor is, ha hibázunk. Minden nap egy új kihívás, amit 2009 óta 3 országban is sikerült megtalálnom, de eddig nem sikerült megunni."

Akács István

HEAD CHEF

Akács István 2023 áprilisától vezeti a Pajta konyháját. Tíz éve a konyhai munka flow-élménye kötelezte el a gasztronómiai mint hivatás mellett. Pályája az Olimpia Vendéglőben desszert-, majd húspályán vett lendületet. Két évet töltött a Platán Bisztró konyháján, amelynek street food részlegét is vezette. Több pozícióban dolgozott az Onyx Étteremben, megfordult az esztergomi 42 Étterem konyháján is. Gondolkodásmódját olyan Michelin-csillagos skandináv éttermekben végzett stázsolások alakították, mint a norvég Maaemo vagy a dán Noma. Az Őrségbe Mexikóban eltöltött hónapok inspirációjával érkezett, hogy változatlanul kiemelkedő színvonalon, a Pajta karakterét adó értékek, a fenntartható gasztronómia koncepciója mentén helyi alapanyagokból olyan egyedi, kulturálisan is összetett fogásokat alkosson, amelyekért megéri felkerekedni.

_____

„Szerencsésnek érzem magam, hogy a magyar vidék egyik legprogresszívabb éttermében mutatkozhatok be konyhafőnökként a fine dining szegmensben. Amikor vendégként jártam a Pajtában, lenyűgözött a táj gazdagsága, a benne rejlő lehetőségek, és az, ahogyan ebbe a Pajta fekvése, építészeti és konyhai karaktere illeszkedik. Egy percig sem gondolkodtam a felkérésen, amikor Flóra és Feri megkerestek. 

Úgy gondolom, hogy egy séfnek felelőssége a gasztronómián keresztül egyfajta erkölcsi meggyőződést is közvetíteni. Az én meggyőződésem az, hogy egy étterem konyhája nem lehet pazarló. Hiszek abban, hogy egy konyhafőnök védjegye a saját története, amelyet ízekben kifejezve tányéron kínál a vendégeknek. Az Őrség gasztronómiai hagyományainak és a Pajta saját történetének, meghatározó értékeinek tisztelete mellett a bátorságot, a kísérletező kedvet is fontos fűszernek tartom. Újragondolt őrségi ételek helyett csak a Pajtában átélhető élményt szeretnék kínálni a vendégeknek.”

Olvasd el kapcsolódó cikkünket:

Vidéken található az év legjobb magyar étterme
Június 16-án hétfőn este rendezték meg a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát, ahol kihirdették 2025 legjobbjait. Az Év Étterme díjat idén az őriszentpéteri Pajta nyerte, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi. Az Év Szerethető Étterme a Alelí Budapest lett, az Év Fenntartható Étterme díjat pedig a SALT érdemelte ki.
Elolvasom
Természetközeliséggel tör a csúcs felé az őrségi Pajta
A Dining Guide az idei évtől a Fenntarthatósági Díjjal szeretné felhívni az éttermek figyelmét a környezettudatos gondolkodásra.
Elolvasom
Ezek az év legjobb vidéki éttermei
A Dining Guide történetében először három vidéki étterem is az ország 10 legjobbja között.
Elolvasom

Keresés az adatbázisban

Szeretne bekerülni a Roadster Select adatbázisba?

Vegye fel velünk a kapcsolatot adatai megadásával, és kollégáink keresni fogják ajánlatunkkal!